Székelyföld

2018 Szeptember

Felkészítő óra

 

Dévára menet megálltunk Aradon, ahol megéztük a Vértanúk emlékszobrát.


Majd Bethlen Gábor szülőházát tekintettük meg  Marosillyén. A falut 1577-től  Bethlen főúri család kapta meg adományul, ezért már itt született meg Bethlen Gábor, az Erdélyt később felvirágoztató fejedelem. Az egyemeletes, alsó szintjén lőrésekkel védelmezett, felül reneszánsz ikerablakokkal ellátott épület tipikus képviselője a XVI. századi főnemesi szállásoknak, amit az elengedhetetlenül szükséges védelmi berendezések mellett már az igényesebb és kényelmesebb lakhatási körülmények jellemeztek. A Bethlen Ház, egyike azon dél-erdélyi műemlék épületeknek, amelyet a Böjte Csaba ferences szerzetes Szent Ferenc Alapítványa mentett meg, s mely régiónk egyetlen magyar történelmet és kultúrát ápoló műemléke, így vált szimbólumává az itt élő szórványmagyarságnak.

 


Dévára érve egy kis felvonózás után megnéztük a várat.Személy szerint nekem nagyon tetszett, szép kilátás volt a városra. A Dévát uraló várhegy vulkanikus oromzatán látható a legendával átitatott emblematikus Déva várának romja. A már messziről látható szabályos kúp alakú hegyen, a Maros partján, stratégiai helyen épült erődítmény falai közül káprázatos kilátás nyílik.

 

 

Majd elmentünk a dévai gyermekotthonba, ahol megismerhettük az ott élő gyermekek mindennapjait, és a nekik vitt adományokat átadtuk. A ferences templomban hallgattuk a meg tájékoztatót a Böjte Csaba ferences szerzetes nevével fémjelzett Dévai Szent Ferenc Alapítvány tevékenységéről. A szomszédos étkezőben fogyasztottuk el vacsoránkat, közben alkalmunk nyílt a bentlakásos családi otthonokban nevelt gyerekekkel való találkozásra is.

Vacsora után elfoglaltuk a szállásunkat Déván.